A Pedagógiai Kar hallgatóinak nyertes pályaművei

A projektben fotó- és ötletpályázatot hirdettünk a Gál Ferenc Egyetem Pedagógiai Karának hallgatói számára is, hiszen elengedhetetlen, hogy a mai kisgyermekeket és fiatalokat felkészítsük a klímaváltozásra: mire felnőnek, érteniük kell a klímaváltozás okait és hatásait, szükséges tudniuk, hogy hogyan fékezhetjük meg a felmelegedést, hogyan csökkenthetjük széndioxid-kibocsátásunkat, és hogyan alkalmazkodhatunk a már érezhető hatásokhoz (pl. hőhullámok, aszályok).

Természetesen nem elég érteniük, hanem ennek megfelelően kellene viselkedni is: tudatosan, takarékosan használni az energiát, a vizet, a nyersanyagokat, továbbá gondolni a fogyasztási szokásaink következményeire is. A gyerekeket semmiképp sem tanácsos olyan környezeti problémákkal terhelni, amire nincs ráhatásuk: ne keltsük bennük a tehetetlenség érzését, ne alakuljon ki bennük pesszimizmus, a “minden mindegy” érzése. A problémák mellett mindig villantsuk fel a lehetőségeket: mit tehetnek ők egyénileg, mit tehet egy osztály/iskola/lakóközösség, mit tehet az önkormányzat, a nemzeti kormányok, az EU. Erre kiválóan alkalmasak a környezeti nevelés módszerei: iskolakert, óvodakert, az iskolában és óvodában végzett esővízgyűjtés vagy komposztálás, a kirándulások, de ugyanígy az árnyékolás és hőszigetelés fontosságát bemutató fizikai kísérletek is.

A pályázatra elgondolkodtató fotók érkeztek be a klímaváltozás és globális felmelegedés már érezhető hatásairól, az évszakok felborult rendjéről.

Gratulálunk a nyerteseknek!

Küldje be ötleteit, javaslatait Szarvas, Hunya és Csabacsűd közös Klímastratégiájához!